Adótorony megépítése ellen tiltakozik Salgótarján önkormányzata

A salgói vár alá tervezett, 30 méter magas adótorony megépítése ellen tiltakozik Salgótarján önkormányzata, amely a honlapján arra kérte a lakosságot, minél többen juttassák el véleményüket a döntéshozó járási hivatalhoz, hogy megakadályozzák az engedélyezést. Az ügy előzményeként azt írták, hogy a Magyar Telekom Nyrt. Salgóbánya településrészen, Salgótarján közigazgatási területén egy 30 méter – körülbelül tíz emelet – magas mobiltelefon-torony építését tervezi. A hivatalos engedélyeztetési folyamat március 2-án megkezdődött.

A környék lakói és a város természeti szépségének megbontása miatt aggódó lokálpatrióták azonban határozottan ellenzik az adótorony megépítését – tették hozzá. Salgótarján önkormányzata a honlapján tudatta, elutasítja, hogy az adótornyot Salgótarján páratlan szépségű természeti környezetének elrondításával építsék meg. Közölték, az adótorony telepítésének ügye nem a salgótarjáni önkormányzat illetékessége, hanem a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivataláé. Mivel az építést a helyi lakosság is véleményezheti, azt kérik, minél több véleményt juttassanak el a járási hivatalhoz, hogy megakadályozzák a telepítés ilyen formában történő engedélyezését.

A város vezetése egyben arra kérte az építtető céget és a járási hivatalt, hogy keressenek olyan alternatív lehetőséget a szolgáltatás bővítéséhez, amely nem rombolja Salgótarján természeti értékeit. Mint írták, szükséges és jó a szolgáltatás bővítése, de nem ilyen áron. Drexler Szilárd, a Novohrad-Nógrád Geopark munkatársa az MTI-nek elmondta: az önkormányzathoz és a járási hivatalhoz fordultak, kérve, tegyenek lépéseket, hogy tájvédelmi okok miatt ne ebben a formában valósuljon meg a beruházás, hiszen a terület az UNESCO-hálózat része, a tájkép ennek fontos eleme és Salgótarján értéke.

Forrás: MTI