A költészet napja – Nógrád megyei programok

A Versek utcáján szerveznek sétát Salgótarjánban a magyar költészet napján, kedden, délután versfelolvasáson és könyvbemutatón vehetnek részt az érdeklődők. Salgótarján önkormányzata, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a József Attila Művelődési Központ ünnepi megemlékezésén öt “versmegállót” járhatnak be az érdeklődők kedd délelőtt a könyvtár főbejáratától indulva. Érintik a Förster Kálmán teret és a Radnóti-szobrot, és végül a Fő téri József Attila-domborműhöz érkeznek meg.

Minden megállónál verseket mondanak, a Radnóti-szobornál elhelyezik az emlékezés virágait, a domborműnél pedig a Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulóra kiírt, Születésnapomra című alkotói pályázat díjkiosztóját is megrendezik. A Fő téri Radnóti-szobornál délután a Pál József Alkotói Kör is költészet napi megemlékezést tart versfelolvasással. Kedden délután a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében Frideczky Katalin zongorista mutatja be Fehér árnyék című kötetét, a beszélgetőtárs Handó Péter író lesz.

Balassagyarmaton a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma versfelolvasó délutánra hívja kedden az érdeklődőket Hozz egy verset magaddal! címmel. Arra kérik a városlakókat, hogy vigyék el, és olvassák fel vagy mondják el kedvenc klasszikus vagy kortárs versüket. A múzeumban délután Nagy Lajosné Bereczki Mária Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt című szerzői estjét rendezik meg.

Rétságon a Városi Művelődési Központban és Könyvtárban kedden mutatják be a Spangár András Irodalmi Kör antológiáját, és átadják a Spangár-díjat is. Az antológiában megjelent művekből helyi amatőr közreműködők olvasnak fel. A Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2005-ben határozta el, hogy összefogja Rétság térségéből mindazokat, akik az irodalmat nem csupán olvasóként élvezik, hanem időnként tollat is ragadnak. Az irodalmi kör az 1678-ban Nógrád községben született irodalmár, Spangár András nevét vette fel. Az utóbbi bő évtizedben minden évben antológiát jelentetnek meg tagjaik műveiből a költészet ünnepén, és díjazzák is a legjobb alkotókat.

Forrás: MTI

Új generációs ablakemelő szerelvényeket fejleszt a Hi-Lex Rétságon

Új generációs ablakemelő szerelvényeket fejlesztenek a japán Hi-Lex magyarországi gyárában, a rétsági Hi-Lex Hungary Kábelrendszer Gyártó Kft.-ben, a 362,4 millió forintos projekthez a kft. 155,7 millió forintos támogatást nyert a Széchenyi 2020 “Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázaton – közölte a cég az MTI-vel. Mint írják, a bővülő termékportfólióval új vevőket tudnak majd elérni, ami potenciálisan jelentős árbevétel-növekedést és eredménybővülést hozhat magával, emellett magasabban kvalifikált munkaerőnek biztosítanak munkalehetőséget.

A projektben kifejlesztenek egy motor nélküli ablakemelő szerelvényt, annak szervomotoros tesztelését, zaj- és vibrációmérését, amit a Hi-Lex csoport globálisan alkalmaz majd. Ezzel csoportszinten felértékelődik a magyarországi vállalkozás, mint fejlesztési központ, megnő annak esélye, hogy további termék- és technológiafejlesztési tevékenységek valósuljanak meg Rétságon – teszik hozzá.A vállalkozás középtávú célja az európai kutatásfejlesztési-innovációs központtá fejlődés, továbbá saját gyártású félkész termékek kifejlesztése és gyártása, a Hi-Lex csoport ellátasa ezekkel, kiváltva a tengeren túli importot.

A Hi-Lex Corporation 1946 óta működik, a világ legnagyobb autóipari vezérlőkábel-, és második legnagyobb ablakemelő szerelvény beszállítójaként 12 országban, 39 gyáregységgel közel 14 ezer embert foglalkoztat. A Hi-Lex Hungary Kft-t 2006 augusztusában alapították. A nyugat-nógrádi város ipari parkjában 2007 februárjában felépült 6000 négyzetméter alapterületű üzemet 2013 januárjára 9000 négyzetméteresre bővítették. A gyár jelenleg 350 embert foglalkoztat, ezzel a régió egyik meghatározó munkaadója. A tavalyi üzleti évben a társaság árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot. Ez az összeg egy évvel korábban 8,3 milliárd forint volt, ezen belül az export értékesítés 9 milliárd, illetve 7,4 milliárd forintot tett ki.

A cég termékei a kézi és automata váltókábel, kézifék kábel, kuplung kábel, az első és hátsó ablakemelő szerelvény, főbb vevői a Ford, az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. az európai Toyota és Renault gyárak, valamint a Nissan, a BMW és az Audi is.

Forrás: MTI