Asztalosszerszámok ma

A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Az asztalosság hobbiként is jelentős eszközállomány mellett folytatható, ha nem kifejezetten az a cél, hogy múltat idéző, korabeli munkatárgyat szeretnének készíteni az akkori eszközállomány felhasználásával.

Legtöbbször évekig kell arra várni, hogy összegyűljön a szükséges saját géppark. Nyilván vannak alapszerszámok és vannak kiegészítő szerszámtípusok, amelyek csak ritkábban kerülnek a szakember kezébe (pl. alj ritka gyalulása esetén aljgyalu helyett párkánygyalu).

Minden eszközvásárlás előtt fel kell mérni, hogy mekkora igénybevételre szánjuk. Vállalkozó esetén nyilván strapabíró eszközök esnek a látókörbe, de ezek között is vannak azért óriási minőségi és árbéli különbségek.

Léteznek ikonikus márkák (pl. Stanley 1843.), amelyek nem csak árukban, se tudásukban is a szakember megfelelő támogatói.

A faipari szerszámok közül alapfelszereltséghez a következők szükségesek:

  • rókafűrész (660 milliméter)
  • gerincfűrész, keresztvágó (300 milliméter)
  • hajlított nyelű illesztőfűrész
  • egyengetőgyalu
  • tönkgyalu
  • párkánygyalu
  • laposvésők (6, 12, 18)
  • színlőpenge
  • csiszolófa
  • asztalosderékszög (250-300 mm)
  • rézsmérték
  • párhuzamvonó
  • rajzkés
  • mérőléc (600 mm)
  • sáskaláb
  • kézifúró/furdancs
  • kalapács (250-300 gramm)
  • fakalapács/bunkó
  • szorító.

A modernitás már kalapácsok szintén megjelenik. Például létezik a csuklókímélő, vibrációtompított verzió is, amely főleg a kézi műveletek megterhelését csökkenti.

A fúrógépek is már akkumulátorosak és többsebességesek, forgásirányváltásra alkalmasak, könnyűsúlyúak. El vannak látva már LED munkalámpával, szintre süllyesztett csavarozás érdekében 20-on felüli állítási fokozattal. Az akkumulátor már 1 óra alatt feltölthető, az akkumulátor töltöttségét már kijelző láttatja. Kettős kuplunggyűrű a rögzítés és fúrás közötti váltást teszi lehetővé.

Az aljgyalukra elmondható, hogy mélységállítási lehetőség van a pl. 38 mm-es széles penge hátsó pozíciójánál. A pengepozíciót illetően elmondható, hogy hagyományos és előretolt késes verzióval rendelkeznek már a munkaeszközök. Mélységálló és távtartó már a felszereltséghez tartozik alapjáraton.

Különlegesebb, ritkább eszközökkel folytatjuk cikksorozatunkat.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)