Push és pull – a második lehetséges félreértés

StartMa markekting és vállalkozásA program marketingről szóló cikksorozatában legutóbb a „toló” és „húzó” marketing-aktivitás dichotómiájának értelmezéséhez fogtunk hozzá. Jeleztük például, hogy a push (másnéven inbound – beérkeztető, betolató)  marketing egy sor körülményfeltételtől függően kevésbé minőségi, erőszakos változataiban is sikerre vezethet, míg más tényező-együttállás esetén önhitelrontással is felér.  Annál a megállapításnál hagytuk abba, amely szerint a push-aktivitás nem mindig kelt erőszakossági benyomást. A „puha push” különösen eredményes abban a formájában, amikor nem társul mellé eladásra törekvő eleven személy, hanem a vásárlót az áruház csak „belefuttatja” egy polcsor-eleji, feltűnő kihelyezésű termékcsoport néma látványába, amelyhez jól látható akciós árakat is kihelyezett. Máskor egy-egy szellemes, meglepő – akár gerilla-alkalmazású – ötlet által örömet is nyújthat a „megtámadottaknak”.

             Nem tettük hozzá: ilyenkor a push akarva-akaratlan pull- (outbound-) mozzanatot is tartalmaz, hiszen még az a célszemély is, aki adott esetben nem válik rögtöni vásárlóvá, megőrzi a jó benyomást a kínálóról – amint fordított esetek is  előfordulnak,  vagyis akadnak inkább pull-jellegű, de többé-kevésbé félresikerült marketinglépések, amelyek tolakodónak hatnak. Ez az észrevétel  átvezet bennünket a témánkat illető második elsimítandó fogalomzavarhoz. Ki kell mondani: a push és a pull gyakorlata közt nincs szakadatlan választófal, sem alkalmanként, sem strategikusan, vagyis abszurdum „fölesküdni” az egyik vagy a másik módozatra.  Sőt, inkább hátrányos, ha egy marketing-team a két kommunikációs alapirány közül csakis az egyikre rendezkedik be ahelyett, hogy e tekintetben saját kombinációs képletet alakítson ki. Magukat a kommunikációs csatornákat, eszközöket sem lehet maradéktalanul besorolni aszerint, hogy elsődlegesen push-ra vagy pullra valók, és olykor értelmezés kérdése az, hogy inkább push-, vagy inkább pull-típusú használatra került-e sor éppen. A webböngészőben felugró ablakok (pop-up-ok) sem mindig push-jegyűek (például amikor elindítójuk csak információkat gyűjt e-mail címért cserébe). Nagy átaljában persze elmondható, hogy a személyes és offline értékesítésben nagyobb a push-potencialitás, mint az online marketingnél. Míg utóbbi mezőben folyvást push igyekezetre szorítkozni egyenesen nem ajánlott, addig az offline marketingben még véteknek is állíthatnánk a push kerülését –  bár az árnyalás itt sem árt, hiszen ebből a szempontból sem mindegy, mely iparág annak mely szegmentuma termékeiről, vagy mely működéstípusú szolgáltatásról beszélünk, ennek mely működési fázisában. Az is figyelembe veendő, mennyire új változatú a termék, vagy hogy milyen a termék általános  idényhelyzete – amint az sem mindegy, mely felületre vannak kiírva némely információk.  Például egy telephelyi tábla a megrendelések felhalmozódásáról  (az új vállalások időleges szünetéről)  színigaznak hat, ám ugyanaz a közlés egy  keretes hirdetés részeként már rögtön  falsnak érződik.

A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom